A héten indul a bérletárusítás
Szurkolóinknak idén is lesz lehetősége elővételben megváltani a szezonbérleteket.

Részletek





EBYSL: Az Innsbruck 0-4-gyel távozott
2014.09.22. 11:42
Nagyszerű „előmeccset” játszottak juniorjaink EBEL csapatunk Ljubljana elleni összecsapása előtt, hiszen akárcsak a felnőttek este, Tyler Dietrich tanítványai is 4-0-ra verték soros ellenfelüket, ezúttal az Innsbruckot.


Nyolcadik meccs, nyolcadik győzelem, ismét kapott gól nélküli siker – így lehet tömören összefoglalni EBYSL-csapatunk eddigi teljesítményét.
A 8 bajnokin megszerzett 23 pont – a maximális 24-ből – önmagáért beszél, akárcsak a 40 ütött és a 2 kapott gól. Csak összehasonlításul: a bajnokság másik csoportjában a listavezető Klagenfurt 9 meccsen 19 pontot gyűjtött, 43-23-as gólkülönbséggel…
Csapatunk az Innsbruck ellen sem ismert pardont, Kocsis Ferenc két góljával bő 27 perc elteltével 2-0 állt az eredményjelzőn. Az utolsó húsz percben is összejött két hazai találat, a harmadiknál Kocsis előkészítőként jeleskedett, átadását Szabó Dániel váltotta gólra, majd alig két perccel a vége előtt Reisz Áron Sándor találata jelentette a kegyelemdöfést, kialakítva ezzel a 4-0-s végeredményt.
Csapatunk legközelebb szeptember 24-én lép jégre, hazai környezetben 19.30-kor a Vasast fogadja.
 
AG
 
Vissza  Nyomtatás

A Jégcsarnok beosztása letölthető
|ITT|

 
 

2015. augusztus 23.
Felkészülési mérkőzés 
Straubing Tigers
Fehérvár AV19
4 0
 


 
Játékoskeret ::  EBEL-menetrend :: Jegyárak :: Képgalériák
Linktár :: Fórum :: Impresszum :: Adatvédelem
(c)2002-2013 Alba Volán SC Jégkorong-szakosztály