A héten indul a bérletárusítás
Szurkolóinknak idén is lesz lehetősége elővételben megváltani a szezonbérleteket.

Részletek





EBYSL: A Medvescak sem tudta megállítani a mieinket
2014.09.15. 13:22
Hatodik mérkőzésén a hatodik győzelmét aratta csapatunk az EBYSL-ben. Vasárnap a horvát Medvescak Zagreb látogatott a Raktár utcába, ahol juniorjaink magabiztosan, 5-0-ra győztek.


Vokla Roland góljával az első harmad végén szerzett vezetést Tyler Dietrich bajnoki címvédő együttese, majd a középső és az utolsó harmadban egyértelműsítették a fehérváriak: itt csak és kizárólag hazai győzelem születhet.
Szeller Márk emberhátrányos szituációban is betalált, s ez már előrevetítette a mieink győzelmét, majd a második harmad végén a mérkőzésen egyébként duplázó Lengyel Levente lőtt a hálóba, amivel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.
A záró húsz percet keretbe foglalta együttesünk: Kiss Patrik a játékrész elején, Lengyel Levente a végén mattolta a horvátok kapusát, kialakítva ezzel az 5-0-s végeredményt.
Csapatunk hat forduló elteltével is százszázalékos, s egy pont előnnyel még úgy is vezeti a csoportját, hogy a második helyezett MAC Budapest – akiket idegenben 4-0-ra vertünk a múlt héten – egy meccsel többet játszott.
Folytatás szombaton, St. Pöltenben, a sereghajtó L.A. Stars otthonában.
 
AG
 
 
Vissza  Nyomtatás

A Jégcsarnok beosztása letölthető
|ITT|

 
 

2015. augusztus 23.
Felkészülési mérkÅ‘zés 
Straubing Tigers
Fehérvár AV19
4 0
 


 
Játékoskeret ::  EBEL-menetrend :: Jegyárak :: Képgalériák
Linktár :: Fórum :: Impresszum :: Adatvédelem
(c)2002-2013 Alba Volán SC Jégkorong-szakosztály