A magyar jégkorong a csapatsportok egyik zászlóshajója, ebből a szempontból a kapitány pedig egyértelműen Székesfehérvár, a Fehérvár AV19.

Nem lehet megkerülni a kék-fehérek szerepét a honi hokiéletben. A Volán európai színvonalú bajnokságot, megmérettetést, terhelést biztosít a legjobb magyar hokisoknak az EBEL-ben, az utánpótlás szintén a nemzetközi színtéren, ráadásul akadémiai keretek között működhet. A piramis – ahogy kell – alul nagyon széles, majd kicsúcsosodik az EBEL-csapatban, amelyért élnek-halnak a drukkerek.

A Fehérvár a mögöttünk álló szezonban eljutott oda, hogy tele saját nevelésű fiatallal a keretében, sőt, hazai pályán kezdhette meg a rájátszást az osztrák bázisú ligában, eközben utánpótlás-csapatai csillogtak a honi mezőnyben, valamint külföldön is.

Aki elfelejti, hogy a klub ezzel megágyazott a válogatott sikereinek, az minimum irigy és rosszindulatú.

A Volán immár évtizedes, bátor előremenekülése nélkül nem lett volna szapporói csoda, vagy krakkói hőstett, és a magyar válogatott most nem lehetne olyan helyzetben, hogy 2016-ban Kanadával, az Egyesült Államokkal, Finnországgal, vagy éppen Szlovákiával játszik tétmérkőzést az A-csoportos világbajnokságon.

Vissza kell kanyarodni a nyitó gondolathoz: a Fehérvár azért lehet a magyar hoki bástyája, szíve, mert itt magas szintű munka folyik. Sokat, szívesen dolgozik a játékos, az edző, a vezető, a rolbás, és az összes alkalmazott, akinek benne van a része a sikerekben.

A jövő?

Anyagi gondok vannak, de eddig mindig sikerült emelni a tétet, csak a legritkább esetben fordult elő az „egyhelyben toporgás”. Új muníció a klub számára, hogy immár A-csoportos nemzet kirakatcsapata a Fehérvár, és innentől nem is kérdés, hogy augusztustól is remek hoki lesz a városban.