2015.05.22. 17:48
Székesfehérvár - Az Ifjabb Ocskay Gábor Akadémia ontja magából a tehetségeket. Az ötesztendős intézmény csapatai is eredményesek a bajnokságokban, az igazi fokmérő mégis az, hogy hány saját nevelésű hokis képes megállni a helyét az EBEL-mezőnyben.
Az EBEL 2014/2015-ös szezonjának utolsó alapszakasz-mérkőzésén, február 2-án, 3465 néző előtt 4-3-ra nyert a Fehérvár AV19 a HC Orli Znojmo ellen saját csarnokában. Az Ördögök mestere, Rob Pallin 21 játékost nevezett az összecsapásra, köztük hét olyan fiatal jutott szóhoz, akik két éve tagjai voltak az első EBYSL-, azaz EBEL juniorliga-győzelemnek.
Többségük nem csak epizodista volt a mögöttünk álló bajnokságnak, hanem stabil pontja az az EBEL-csapatnak.
Fekti István, az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia igazgatója nem is felejtette el megjegyezni, hogy természetesen fontosak az utánpótlás pontvadászatokban elért elsőségek, érmek, a műhelyben zajló munka minőségét mégis az mutatja meg igazán, hányan jutnak el a legmagasabb szintre, a nemzetközi bajnokságokba.
A juniorcsapat itthon és az EBYSL-ben is aranyérmes lett
Fotó: Molnár Artúr
EbbÅ‘l a szempontból is remekül áll az Akadémia, Láday Tamást tavaly draftolták az egyik legerÅ‘sebb észak-amerikai juniorligába, idén a felnÅ‘ttmezÅ‘nyben, és a válogatottban is bizonyÃtó Erdély Csanádot érte hasonló megtiszteltetés. A szakemberek sokat látnakSárpátki Tamásban, aki a következÅ‘ szezon nagy durranása lehet, Vincze Péter pedig részese volt a krakkói hÅ‘stettnek is.
Úgy tűnik, a klubnak sikerül megteremteni a feltételeket a versenyeztetés és infrastruktúra terén is. A felnÅ‘ttkorba lépÅ‘ akadémisták a következÅ‘ szezonban már minden bizonnyal a Mol Ligában szerepelhetnek, amely megfelelÅ‘ lépcsÅ‘fok, átmenet lehet a juniorbajnokságok és az EBEL kihÃvásai között.
A legfontosabb mégis az, hogy augusztusban már az új gyakorlócsarnokban is lesz jég, a régi, Raktár utcai pálya mellett. Az elmúlt két évben már a hazai, és a külföldi riválisok is többet edzhettek jégen, mint a Fehérvár fiataljai, az új felület minden esélyt megad arra, hogy a korosztályoknak megfelelő mennyiségű és minőségű munkát elvégezhessék a játékosok.
Fekti István szerint az új pálya átadása robbanásszerű fejlődést fog eredményezni... |