A héten indul a bérletárusítás
Szurkolóinknak idén is lesz lehetősége elővételben megváltani a szezonbérleteket.

Részletek





Egy csapat az EBEL-ben, egy a Mol Ligában
2015.05.22. 17:47
 Székesfehérvár – Emlékezetes marad az EBEL 2014/2015-ös szezonja a Fehérvár AV19 számára, de mit hoz a jövő?


 A fehérvári szakosztály menedzsmentje a legizgalmasabb napokat éli jelenleg, több szempontból is.

Egyrészt a lejáró szerződésű játékosokkal, és a kiszemeltekkel javában zajlanak a tárgyalások, másrészt az anyagi stabilitást is meg kell valahogy teremteni.

Ocskay Gábor szakosztályigazgató azt nyilatkozta néhány hete a lapunknak, hogy egyelőre nem kicsi a baj, több mint százmillió forint adósságot görget maga előtt az egyesület, és nem lenne baj az új szezon kezdetére ezt rendezni.

Információink szerint a klubvezetés a jövő hét elején létfontosságú tárgyaláson vesz részt, ha ott sikerrel jár, akkor lehet szövögetni a nagyívű terveket, ha nem, akkor – Ocskay Gábor szavaival élve – „át kell gondolni a kabát méretét”.

A financiális stabilitás azért is fontos, mert a Fehérvár AV19 kérte felvételét a Mol Ligába is, ez pedig pluszköltséget jelent. A liga jövő héten határoz a két új jelentkező, a Fehérvár és a MAC Budapest indulásáról.

Itt pedig el is érkeztünk a játékosigazolásokhoz. A Volán a Mol Liga csapatban szereplő 15 akadémista néhány fehérvári nevelésű magyar játékost csábítana vissza, illetve elképzelhető, hogy két-három fiatal külföldi is csatlakozna a kerethez. Tyler Dietrich vezetőedző folyamatosan tárgyal, beszélget a kiszemeltekkel, a szerződésekben a tengerentúli mesternek természetesen döntő szava van.

Vissza  Nyomtatás

A Jégcsarnok beosztása letölthető
|ITT|

 
 

2015. augusztus 23.
Felkészülési mérkőzés 
Straubing Tigers
Fehérvár AV19
4 0
 


 
Játékoskeret ::  EBEL-menetrend :: Jegyárak :: Képgalériák
Linktár :: Fórum :: Impresszum :: Adatvédelem
(c)2002-2013 Alba Volán SC Jégkorong-szakosztály