2015.05.20. 20:45
A válogatott támadó négy Székesfehérváron töltött szezon után a váltás mellett döntött és a francia Brianconba igazolt.
Magó 2011-ben igazolt Székesfehérvárra a Dunaújvárosi Acélbikák együttesétől és hamar a szurkolók kedvencévé vált megalkuvást nem tűrő, kőkemény játéka miatt. Összesen négy szezont játszott a Volánban, melyek alatt 214 EBEL-meccsen 21 gólt és 43 gólpasszt jegyzett és kiváló védőmunkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett csapatunk sikereiben – ittléte alatt négy esztendő alatt háromszor is a rájátszásba jutott a Fehérvár AV19.
A közös történet most véget ért, a támadó a francia első osztályban folytatja pályafutását.
Hogyan kerültél képbe a Briancon csapatánál?
A korábban évekig a francia csapatban játszó, Å‘ket jelenleg menedzserként segÃtÅ‘ Szélig Viktor keresett meg, aki elmondta, hogy tetszik nekik a játékom, több ember is jó dolgokat mondott rólam, szóval innen indult az egész. A többi már könnyen ment.
Lehet-e tudni, hogy milyen pozÃcióban számÃtanak rád és mik a célkitűzések az új csapatodnál?
Természetesen az összes kiÃrást szeretnénk megnyerni, beleértve a bajnokságot, a kupát és a ligakupát is. Jelen állás szerint második soros szélsÅ‘ leszek és a saját stÃlusomban kell majd hokiznom. Azaz minél több energiát kell vinnem a játékba és meg kell mutatnom a többieknek azt az ütközÅ‘s stÃlust, ami a sajátom.
Családos emberként, ifjú apaként mennyire volt nehéz meghozni ezt a döntést, hiszen ez az első alkalom, hogy légiósnak állsz?
A feleségemmel sokat beszélgettünk errÅ‘l és Å‘ teljes mértékben rám bÃzta a döntést. Én pedig úgy éreztem, hogy abban a korban vagyok, amikor már nem engedhetem meg magamnak, hogy visszautasÃtsak egy ilyen lehetÅ‘séget. Nagy kihÃvás elÅ‘tt állok, sokak tanácsát kikértem és mindenki pártolta ezt a lépést.
Magosi Bálint Facebook oldalán a fehérvári szurkolóktól is elköszönt. További pályafutásához sok sikert kÃvánunk! |