2015.05.20. 17:44
Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán okleveleket adott át az A-csoportba jutást kiharcoló válogatott tagjainak az Országházban.
A krakkói feljutást kiharcoló csapatból 15 játékos vett részt a szerdai ünnepségen, ahol a válogatottba a legtöbb hokist delegáló Fehérvár AV19 és a Miskolci JJSE két vezetője, Ocskay Gábor és Egri István is elismerésben részesült.
Balog Zoltán, az emberi erÅ‘források minisztere köszöntÅ‘jében kiemelte; nagyon fontos siker ez a magyar sport egészének, és azon belül a jégkorongnak, ez is mutatja, hogy jó úton jár a sportág. A miniszter elismeréssel beszélt a kilátogató több ezer magyar szurkoló hozzáállásáról is, és elmondta, hogy nagyszerűen érezte magát a drukkerek között, mikor a helyszÃnen tekintette meg a válogatott egyik mérkÅ‘zését. Emellett szót ejtetett arról is, hogy annak ellenére sikerült kiharcolni az A-csoportos világbajnokságon való részvételt, hogy a magyar jégkorong lehetÅ‘ségei nem érik el a világ legjobb 16 válogatottjának lehetÅ‘ségeit. Ennek ellenére 2016-ban Szentpéterváron nemzeti együttesünk megmérkÅ‘zhet többek között a kanadai, a finn, az amerikai, vagy éppen a szlovák válogatottal.
Az eseményről Benk András nyilatkozott honlapunknak:
- Nagyon megtisztelÅ‘ mindannyiunk számára, hogy ünnepséget szerveztek a tiszteletünkre. A közel másfél órás program keretében elÅ‘bb átvehettünk egy elismerÅ‘ oklevelet a krakkói világbajnokságon nyújtott teljesÃtményünkért, majd Balog Zoltán miniszter úr mondott beszédet, melyben elismerte a szakmai stáb, a csapat és a szurkolók munkáját. Ezután Soltész Miklóstól (egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelÅ‘s államtitkár – a szerk.) kaptunk egy kis idegenvezetést a Parlament épületében, amit nagyon élveztünk, mert legtöbbünknek ez volt az elsÅ‘ alkalom, hogy belülrÅ‘l is megcsodálhattuk ezt a csodás épületet.
Videó az ünnepségről:
Fotó: www.kormany.hu |