A Fehérvár AV19 legmagasabb játékosa csak fejét lehúzva tud belépni az öltözőajtón, ám ennél most többet is megtudhatunk róla.

Hogy kezdtél el jégkorongozni?

Két vagy háromévesen tanultam meg korcsolyázni, az édesapám, aki szülÅ‘városom egyetemi csapatában volt edzÅ‘, vitt elÅ‘ször jégre.  Folyamatosan a jégkorong közelében voltam, állandóan meccseket néztem és így már a kezdetektÅ‘l az életem része a jégkorong. A sportot így nagyon korán kezdtem, és ezáltal már hat-hétévesen csapatban is játszottam. Mindig is a Montreal Canadiens volt a kedvenc csapatom, kedvenc játékosom pedig Sheldon Souray volt, aki egy nagyon jó védÅ‘, és a kapus, Patrick Roy is lenyűgözött. Emlékszem azokra a pillanatokra, amikor 1993-ban Stanley Kupát nyert a Montreal, talán akkor döntöttem el, hogy én is jégkorongozó leszek.

Öt éve érkeztél Európába, miért döntöttél a váltás mellett?

Diákkoromban három évig a London Knights csapatában játszottam az iskola mellett, aztán ösztöndíjat kaptam a Nyugat-ontarioi Egyetemtől és ott is diplomáztam pszichológia és kriminológia szakon. Ekkor jött a lehetőség, hogy Olaszországban játsszak profi játékosként és mindig is az volt a vágyam, hogy profi jégkorongozó legyek, így ezt nem hagyhattam ki. Két évet játszottam Olaszországban, fél évet Norvégiában és két és fél évet Németországban.

Mennyire ismered az osztrák ligát?

Sokat hallottam már az osztrák ligáról olyan játékosoktól, akik most is vagy régebben itt játszottak, sÅ‘t, a németországi edzÅ‘m is tíz évet játszott Ausztriában (Michael Stewart 2001 és 2010 között a Villach játékosa, majd 2010-ben másodedzÅ‘je, 2012-ig pedig vezetÅ‘edzÅ‘je volt.), mielÅ‘tt Németországba jött. Ismerem még David Mecklert, aki tavaly Salzburgban játszott, és sok dornbirni és bolzanoi játékos ellen játszottam, fÅ‘leg az olaszországi évek alatt. Azt mondták, Európa egyik legjobb ligája ez, a játék nagyon gyors és kemény, ezért nagyon várom, hogy itt is bemutatkozhassak. Amikor Európában kezdtem játszani, eldöntöttem, hogy minél több ligát és országot szeretnék megismerni és akármennyire is szerettem a Fishtown Penguins játékosa lenni -  a mai napig hálás vagyok az ott dolgozóknak a lehetÅ‘ségért -, úgy éreztem, hogy valami mást kell kipróbálnom, és amikor jött a alkalom, hogy Magyarországra igazolhatok, nem gondolkoztam, hanem belevágtam az új kalandba. A csapatból párszor beszéltem Frank Banhammel, aki sokat mesélt az országról és a kultúráról. Nagyon tetszett, amit mondott, ez is közrejátszott abban, hogy most itt vagyok.  Az interneten már azt is megnéztem, hogy melyik csapat hol van és melyik lesz a leghosszabb túra. Szerencsére itt nem kell olyan hosszú utazásokat vállalni, mint Németországban.

Hogy tudod kihasználni a termetedet a játékban?

Elég nagy védÅ‘játékos vagyok, és a hajam és a szakállam miatt eléggé kitűnök a tömegbÅ‘l, de a lényeg az, hogy stabil védÅ‘játékosnak tartom magam, aki inkább a védekezÅ‘ játékra helyezi a hangsúlyt a támadások helyett.  A fontos számomra az, hogy a saját zónámra koncentráljak, és emellett minél többet segítsek a csapatomnak. Azt mondják rólam, hogy elég nehéz keresztbe passzolni mellettem a fizikumom miatt és a védekezÅ‘ harmadban elég sokat korcsolyázom, így nehéz támadást indítani, amikor a jégen vagyok.

Milyen mezszámot választottál magadnak?

44-esben fogok játszani, ami már kezdetektÅ‘l kezdve a számom, ez is Sheldon Souraynek köszönhetÅ‘ mert Å‘ is ebben a számban játszott, és rá néztem fel gyerekként.  Hallottam, hogy Ric Jackman viselt 44-est elÅ‘ttem. Érdekes, mert mindhárman elég nagy védÅ‘k vagyunk, talán a 44-es szám vonzza a védÅ‘ket (a 44-est több mint 90 védÅ‘játékos viselte az NHL-ben, sokkal több, mint támadó)?