2015.06.05. 19:14
Tenisztornával emlékeznek a 2009-ben elhunyt nagyszerű játékosra
- Jobban örülnék, ha nem Ãgy neveznék a tornát" – mondta Kovács Csaba arra a kérdésre válaszolva, hogy mióta vesz részt az immár hagyományos nyári tenisztornán. A Székesfehérváron rendezett torna már évek óta a játékosok, csapatot támogató szponzorok és sportbarátok jó hangulatú, közös programja.
A páros tornán idén többek között Sofron István, Nagy Gergő, Kóger Dániel és Kovács Csaba képviseli a felnőtteket és az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia juniorjai is megmérettetik magukat: Korbuly Gergely, Kocsis Ferenc és Sárpátki Tamás is ütőt ragad szombaton.
- Másodszor veszek részt a tornán, tavaly meglepÅ‘dtem, amikor meghÃvtak, hiszen elég nagy megtiszteltetés, hogy az ifj. Ocskay Gábor emlékére rendezett tornán játszhatok. A nÅ‘vérem versenyszerűen teniszezett, édesapám pedig amatÅ‘r szinten játszott, Ãgy én belecsöppentem a teniszbe – mondta Korbuly Gergely, a juniorok csapatkapitánya. - Jó kiegészÃtÅ‘ sportágnak tartom a jégkorong mellett, de úgy érzem, van hová fejlÅ‘dnöm, Ãgy minden évben próbálom csiszolni a tudásomat. Idén Kocsis Ferenc barátommal edzettünk a tornára.
Kovács Csaba, csapatunk rutinos csatára már a kezdetek óta részt vesz a tornán.
- Mindig párokban játszunk, de a párokat a torna kezdetekor sorsolják, Ãgy sosem tudni, kivel kerülök párba. A torna mindig jó hangulatban zajlik, nem az eredmény a fontos, természetesen vannak olyanok, akik elég jók vagy edzÅ‘ként dolgoznak, Ãgy jó, ha velük játszom együtt, de a torna nem errÅ‘l szól. Mióta Székesfehérváron vagyok, minden nyáron eljövök, de sajnos hét éve emléktornává kellett nevezni a programot és azt kell, hogy mondjam, bárcsak sosem kéne ilyen alkalomból játszanom. Jó jégen kÃvül is találkozni a srácokkal, és egy jó hangulatú bográcsozás mellett jól esik egyet teniszezni is.
A Kiskút úti teniszcentrumban rendezett egész napos program döntőit szombaton 13:30 és 15:00 között rendezik, melyre sok szeretettel várják a sportbarátokat. |