2015.06.18. 12:42
Az ország második legnagyobb rendezvény- és sportcsarnoka épül Székesfehérváron, amely a Fehérvár AV19 otthona is lesz.
Vargha Tamás (Fidesz) az eseményen jelezte, hogy a kormány és a város önkormányzata közötti együttműködési megállapodás megkötése után, Orbán Viktor miniszterelnök a múlt heti kormányülésen kiosztotta a kormánytagoknak a Modern városok program Székesfehérvárt érintő fejlesztési feladatait.
A kormányhatározat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek, a nemzetgazdasági miniszternek, az emberi erÅ‘források miniszterének és a Miniszterelnökséget vezetÅ‘ miniszternek kell javaslatot tennie a kormány számára egy Székesfehérváron megvalósÃtandó új multifunkciós rendezvény- és sportcsarnok tervei elkészÃtésének támogatására.
Cser-Palkovics András kijelentette, hogy a szerzÅ‘désben foglalt programpontok végrehajtása megkezdÅ‘dött. Elmondta, a nyár folyamán a rendezvénycsarnokra tervezÅ‘i közbeszerzési eljárást fognak kiÃrni, miután tanulmányterv már korábban készült.
Megjegyezte, hogy a tervezÅ‘ által elkészÃtett engedélyes tervek ismeretében lehet majd pontos bekerülési összeget mondani, jelenleg nettó 7 és 9 milliárd forint közötti nagyságrend valószÃnűsÃthetÅ‘.
Az MTI kérdésére a városvezetÅ‘ elmondta: alapvetÅ‘en egy jégkorongra épülÅ‘ csarnok lesz, amelyben folyamatos biztosÃtják majd a jeget, a helyszÃn egyéb kulturális, tudományos és sportrendezvények esetén pedig más burkolatot kapna. Hatezer ember befogadására lenne alkalmas jégkorongmérkÅ‘zésen, ez egyben a legkisebb maximális nézÅ‘számot is jelenti a legnagyobb játéktér miatt - tette hozzá.
Vargha Tamás
Úgy vélte, a sok funkció és a használatba vételt követÅ‘ üzemeltetési és működtetési feladatok racionális megtervezése miatt legalább egy évig fog tartani a tervezés. MegemlÃtette, hogy a jégkorong 30-40 napos kihasználtságot jelenthet éves szinten, de legalább ugyanennyi másfajta rendezvénnyel is meg kell majd tölteni a csarnokot.
Cser-Palkovics András kiemelte: jelezték mind a kormányfÅ‘, mind Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke számára, hogy a 2024-es olimpiai pályázat sikere esetén Székesfehérvár szÃvesen lenne házigazdája az új csarnokkal teremsportoknak, az új futballstadionnal labdarúgó-mérkÅ‘zéseknek, a Velencei-tóval pedig vÃzi sportoknak. |